Tetoválások

Kedvencünknek 5db tetoválása van, számára mindegyik jelentéssel bír. Ebben a menüpontban ezekről szeretnék kicsit bővebben írni nektek.

A “Believe”, azaz higgy tetoválást kis csillagokkal kiegészítve, Ashley még 2009 júliusában tetováltatta magára (a hátán helyezkedik el), ez egyben az első tetoválása is, ami a Shamrock Tattoos-ban készült. Az Allure magazinnak adott interjúban Ashley elmondta, hogy anyukája inspirálta ezt a tetoválást, mivel mindig ő mondta neki, hogy higgyen.

A második tetoválást 2011 januárjában láthattuk először, ami egy Angyal szárny volt, benne a “Fearless”, azaz rettenthetetlen szóval. Számára ez egy inspriáció, amit nőként nagyon fontosnak tart. Ez a tetoválás a csuklóján helyezkedik el.

Később a “Fearless” tetoválása fölé csináltatott egy kis csillagot is 2012-ben, amit a nagymamája inspirált, aki mindig Csillagomnak hívta őt, illetve azért is, hogy ezzel ünnepelje az eddig elért sikereit a karrierjében.

Ugyancsak 2011-ben készült a francia nyelvű tetoválása a “Jamais seule”, ami annyit jelent, “Soha nem vagy egyedül”. Ezt a tetoválást Bang Bang készítette, aki már más sztároknak is tetovált, mint Rihanna vagy Katy Perry. Érdekesség, hogy ekkor legjobb barátnője, Vanessa is tetováltatott. A tetoválás Ashley lábfejének oldalán látható.

2013 februárjában a bal alkarjára tetováltatta ősi szakszkrit nyelven, a “Minden okkal történik” bölcseletet.