Esküvője

2014. szeptember 8.-án két év együtt járás és egy év jegyesség után Ashley és Christopher French kimondták egymásnak a boldogító igent, Santa Barbarán. Ashley ekkor feltölött egy fotót Instagram oldalára, melyhez annyit fűzött: “Életem legjobb napja! Bemutatkozik Mr. és Mrs. French, 2014. 09. 08.-án!” – így tudta meg a világ a nagy hírt.

A pár közös barátaik révén ismerkedett össze. Ashley és Chris 2012. december 8.-án jöttek össze hivatalosan a nagyközönség előtt, amikor együtt jelentek meg az Apple Store-ban. Majd 8 hónapnyi együtt járás után Chris eljegyezte Ash-t. Ashley ekkor így nyilatkozott: “Mi a világ tetején vagyunk!”

Ashley már kapcsolatuk kezdetén úgy érezte, megtalálta az Igazit.

“Azt hiszem a megismerkedésünk óta tudtam. Olyan érzés volt mintha, oké ez az a srác. És ő is így volt ezzel. Nem is lehtett volna jobb. Nem tudom elmagyarázni.”

A leánybúcsút 2014 májusában tartották, Miami-ban, ahol Ash legjobb barátai köztük Vanessa Hudgens is megjelent. Nessa azt nyilatkozta, hogy a pár isnpirálja egymást, és szereti őket együtt látni.

Szeptember 8.-án, fokozott biztonsággal ellátott helyen, Santa Barbarán tartották a ceremóniát. Benfentesek szerint a telefonokat elvették az érkezőktől, így biztosítva, hogy minnél zártabb és személyesebb legyen az esküvő. Ashley-nek 6 koszorús lánya volt, köztük testvére és legjobb barátai, mint Shelley Buckner, Kim Hidalgo és Vanessa Hudgens. Ash gyönyörű fehér menyasszonyi ruhát viselt, haját laza hullámokba, leengedve viselte, és a fején egy virágkoszorú is helyet kapott. Rózsaszínű és fehér rózsacsokrot tartott a kezében. A koszorúslányai gyönyörű hosszú pasztell színű ruhákat viseltek (rózsaszín, szürke stb.), egyedül nővére Jennifer viselt feketét, aki feltehetőleg az udvarhölgye volt, így emelkedett ki a többiek közül.

Ashley esküvőszervezője Lisa Vorce volt, aki ezt a csodás kerti lakodalmat hozta össze a párnak törekdve az intimitásra és az eleganciára.

Ash és Chris már több, mint egy éve házasok, egy éves évfordulójukon Ashley a következőket írta Instagram oldalán.

“A legjobb barátom. Szerencsés vagyok, hogy engem választottál feleségednek.”